Posted on Sze 1, 2020 in Egyéb |

Építkezésnél számtalan dologra kell odafigyelni, amelyek mindegyike alapvető fontosságú a kész épület élhetősége szempontjából. Ilyenek például az alapok, a falak, a tetőszerkezet, a nyílászárók, vagy épp a közművek, és még sokáig sorolhatnánk. Vannak azonban olyan részletek is, amelyek mellett a legtöbb építtető hajlamos elmenni, mert az épület használhatóságát kevésbé befolyásolják; ilyen például az előtető megléte.

Kényelmi szempontokat is figyelembe véve azonban az előtető szinte nélkülözhetetlen, emellett pedig a ház esztétikai értékét is emeli. Ehhez persze az előtetőnek egyrészt korszerűnek kell lennie, másrészt illeszkednie kell az épület stílusához, hiszen meglehetősen groteszk hatást keltene egy modern épület homlokzatán egy régimódi, fából és hullámlemezből készített előtető.

Az előtető lényege, hogy védi a bejárati ajtó előtt állókat, akik lehetnek vendégek, de akár a ház tulajdonosai is. Esőben ez a kis védelem is hatalmas érték, amíg a kulcsokat keressük, vagy amíg a vendéglátóink be nem engednek bennünket a házba.

Mint fentebb írtuk, az esztétikus megjelenés alapvető, ám vannak egyéb tulajdonságok is, amelyekre oda kell figyelni az előtető kiválasztásakor. Ilyen például a teherbírás, ami a hó megtartása, illetve a téli időszakban az előtető alatt állók biztonsága érdekében fontos, de a szél nyomását is bírnia kell, ami egy nyári vihar során több, mint 100 km/h is lehet. Ennek kibírása érdekében a rögzítésnek erősnek kell lennie, az előtető fém alkatrészeinek pedig ellen kell állniuk a korróziónak.

Amennyiben előtetőt szeretne a házára, válasszon Ön is bennünket, és tekintse meg referenciamunkáinkat! Termékeink között az üveg-rozsdamentes acél előtetőket találhatja meg, melyek kiválóan illenek minden modern épületre, ám nem csupán esztétikusak, hanem erősek, tartósak és kedvező árúak is. Ha szeretne előtetőt rendelni, vagy, ha kérdése lenne termékeinkkel és szolgáltatásainkkal kapcsolatban, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén!

Share Button