Posted on ápr 14, 2020 in Egyéb |

Az acél az egyik legsokoldalúbb anyag; gyakorlatilag bármi készülhet belőle, és a sok évszázados tapasztalatnak hála a mai acélötvözeteknek gyakorlatilag minden hátrányos tulajdonságát sikerült kiküszöbölni. Egyedi acélszerkezetekkel szinte mindenhol találkozhatunk, legyen az egy közpark, étterem, vagy akár egy lakás, de az ipar számos területén is alkalmazzák őket.

Ha körülnézünk ott, ahol épp tartózkodunk, szinte biztosan láthatunk valamilyen egyedi acélszerkezetet. Nem kell hatalmas dolgokra gondolni, mint egy gyárcsarnok, hiszen egy utcai fémbútor is acélból készül, ahogy a közeli buszmegálló váza is, bár ezek nem nevezhetőek feltétlenül egyedinek. Egy kerítés, kapu, vagy egy előtető már sokkal inkább lehet egyedi acélszerkezet, hiszen az adott helyre, előre meghatározott méretekben, az ügyfél ízlése és kívánságai szerint készültek. Sokan rendelnek ilyesmit, hiszen az acél tartós, időtálló anyag, amire hosszú távon lehet számítani, ráadásul esztétikus is, ami mindig is fontos szempont volt.

Az egyedi acélszerkezetek gyártása természetesen a tervezéssel kezdődik, amit a megfelelő alapanyag kiválasztása, majd a tervek szerinti összeállítás követ, végül pedig a beépítéssel zárul a folyamat, amennyiben szükséges. Minden a megrendelő igényei szerint zajlik, és természetesen menet közben is lehetséges változtatni, ha valami mégsem felel meg az elképzeléseknek.

Amennyiben Önnek is szüksége lenne valamilyen egyedi acélszerkezetre, válassza cégünket! Nagy tapasztalattal rendelkezünk az egyedi acélszerkezetek gyártása terén. Akár lépcsőre, korlátra, vagy más acélszerkezetre van szüksége, ránk számíthat. Tekintse meg referenciáinkat, merítsen ötleteket, majd adja le rendelését, és a lehető legrövidebb időn belül át is veheti azt az egyedi acélszerkezetet, amelyre szüksége van!

Amennyiben kérdése lenne az egyedi acélszerkezetekkel kapcsolatban, vagy szeretne megbízni bennünket a kívánt termék elkészítésével, forduljon hozzánk bizalommal megadott elérhetőségeink egyikén! Kollégáink várják hívását!

Share Button